Mikor jövök hazafele (általában mikor egyedül vagyok) mindig van időm gondolkodni. Mindig máson rágódom, és valahogy mindig összeáll bennem a történet.
Most például rajta gondolkodtam.Én nem tudom mi van velem...Hogyan lehet hogy valaki hirtelen, csak úgy secperc alatt megtetszik. Nem is az hogy megtetszik, mert bejönni eddig is bejött nekem, csak mindig is elfojtottam (szerintem) magamban ezt az érzést. Most hagytam, hogy kitörjön belőlem, hogy tisztában legyek azzal, hogy mit is érzek iránta valójában. Ez, hogy hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a vágy iránta, a szeretetem amit érzek kiteljesedjen... butaság. Nem szeretném eljátszani ugyanazt vele, mint anno Bencével... Hogy annyira szerelmes voltam... Nem akarok megint ilyen szerelmes lenni, azt nem élném túl.
Szeretek belenézni a szemébe, mélyen belelátni, nézni azokat a szép szemeit, a helyes arcát, az izmos karját, a jó seggét... szeretem nézni ahogy bicózik... imádom mikor 3 puszival köszön, és mikor mellém ül. Amikor átkarol... de tudom h csak barátságból. Vajon, ha megtudná, hogy tetszik nekem, akkor máshogyan viselkedne velem? Szeretném ha úgy adná a puszit, mint a szerelmének, ha úgy csókolna mint a barátnőjét, és ha csak úgy ölelni mint a kincsét. :$
Tudom, hogy lehetetlent szeretnék, de akkor is szeretném. Nem tudom mi van velem, de napról-napra egyre jobban kezdem szeretni. :'( :'(
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése